Ki is az az Erdőrém?

Az Erdőrém mára már több mint egy lény, több mint egy legenda... Az Erdőrém már egy fogalom, egy eszme, a hátadon végigfutkosó hideg borzongás identitása...

Az Erdőrémet először Tris alakította Bakonybélben, az alakítás többé-kevésbé sikeres is volt... Aztán őt követte a trónon Szilveszter, majd Kristóf, végül Gergő, mindannyian kiváló Erdőrémek voltak, egyedi tulajdonságokkal felszerelkezve... Tris, az eszelős őrült, Szilveszter, a hidegvérű gonosz, Kristóf, a félnótás pszichopata, Gergő, az önelégült ravasz...

De ki is volt az igazi, az eredeti Erdőrém?

Nos, azt elmondja a következő legenda...

/megjegyzés: a következő történet teljes egészében kitalált história, mindennemű egyezése a valósággal csupán a véletlen műve/

...Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szerencsétlen sorsú favágóinas. A sors úgy megverte szegényt, hogy soha senki nem ismerte el a tehetségét, pedig tényleg ügyes favágó lehetett volna... Vágott ő már kis fát, nagy fát, vékonyat, vastagat, tölgyet, fenyőt... Egy szó mint száz, ízig-vérig favágónak született. De tehetségét sohasem élhette ki. Szívtelen gazdája félholtra dolgoztatta, de fejszét sosem adott a kezébe, fát cipelt csupán. Enni alig evett, inni szinte nem is ivott... És egyre csak gyűlt benne a harag... Nem az a fajta harag, amit akkor érzünk, ha valaki elénk furakszik a sorban ma jegypénztárnál, vagy ha kötekedik velünk egy közlekedési járőr, mert az bizony már piros volt... Nem, az a fajta harag, ami ha kitör, mindent elemészt. És kitört belőle...
Mesterét leütötte egy tuskóval... A fához kötözte... A fejszéjével finoman, testrészről-testrészről haladva megcsonkította... Először az ujjait, szépen, egyenként, aztán egyre feljebb és feljebb haladt... Mikorra már a szerencsétlen favágóból nem maradt szinte semmi, utolsó erejével megátkozta az ifjút... Vannak, akik nem hisznek az átkokban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is léteznek...
Bármi is volt, mit utolsóként kilehelt a mester, az ifjú gyötrelmes élet elé nézett... Állandóan éhezett, és éhségét nem csillapította más, csak az emberi hús...
Aztán eljött a nap, mikor az ifjú inas, vagy ahogy a nép hívta, az Erdőrém, meghalt, egy másik nagyravágyó, fiatal favágó keze által... Így szólt az átok: "Sorsod soha nem fog elhagyni téged, átkozott leszel mindörökre, és átkozottak lesznek mind, kik utadba kerülnek..." Meghalt az Erdőrém, kegyetlen véget ért, de a stafétabotját, a fejszét egy újabb mohó kéz ragadta meg, ezzel magára vonva az átkot, mely örök körforgásként, mindörökké fennmarad az erdőben... Ha meghal egy rém, új lép a helyébe, az idők végezetéig, hogy soha se felejtse el a világ az Erdőrém nevet...